Céljaink

A Tikvah szó héber jelentése: „remény”. A Tikvah Egyesület reményt kíván nyújtani, ám ezt nem a múlt eseményeihez való ragaszkodással, hanem a jövő felé fordulással szeretné elérni, megalapozva egy jobb és harmonikusabb világot.

A Tikvah Egyesület kitűzött céljai:

- összegyűjteni és nyilvánossá tenni azon bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a zsidóság hozzájárulását Nagyvárad fejlődéséhez, hogy ezen érdemek ne felejtődjenek, de ugyanakkor értékelve is legyenek – vallomásokon, ismertetőkön, kiállításokon vagy jelen weboldalon keresztül.

- dokumentálni az 1944-ben Nagyváradon történt eseményeket, rámutatva, hogy a zsidóság városi életben betöltött szerepe miért csökkent, de nem veszett el.

- összegyűjteni azon forrásanyagot, mely az emberi jogokra vonatkozik, hogy felhasználhassuk nagyváradi kutatásaink során, illetve oktatási segédanyagként.

- megosztani a múltban történteket a nagyváradi fiatalsággal és a nagyvilággal, a megértést, a toleranciát elősegíteni, illetve a közösségen belül összetartást erősíteni.

- támogatni a nagyváradi zsidóság leszármazottjait a családi élet bizonyítékainak kutatásában.