Művészetek

 Építészek

 Vágó József (1877 - 1947)


Vágó József 1877-ben Nagyváradon született, építészetet tanul a Budapesti Egyetemen, amelyet 1900-ban végzett el sikeresen.

Kezdetben Lechner Ödön szecessziós (Art Nouveau) építésznek dolgozott, akinek a hatása érezhető Vágó nagyváradi tervezőmunkáiban.

Vágó nagyváradi tervező tevékenységének kiváló példái a Moskovits palota és a rendőrség barakkjai (1913). Több évig dolgozott együtt nagyobbik építész testvérével, Lászlóval.

Az I. világháborút követően Vágó József Olaszországba telepedett le. 1926-ban jelentkezett a Nemzetek Palotájának megtervezésére kiírt pályázatra, amelyet Genovába terveztek építeni. A pályázat négy győztesének egyike volt Vágó, ők négyen működtek együtt a végső terv elkészítésében.

Visszatért Budapestre és több építészeti- és városrendezési témájú könyvet adott ki. A II. világháború kezdetén, Vágó József Franciaországba költözött, ahol 1947-ben halt meg. Fia, Vago Pierre, elismert építész.

Moskovits Palace

Gendarmes school


Írók

Reuven Tsur


Reuven Tsur ( Steiner Robert) 1932-ben született Nagyváradon. Anyanyelve a magyar volt. A jeuzsálemi Héber Egyetemen bölcsész diplomát szerzett angol irodalomból és héberből, majd a Sussex-i Egyetemen angol doktori diplomát kapott.

Reuven Tsur a Tel Aviv-i Egyetemen Profesor Emeritus zsidó irodalomból és irodalomelméletből, több ízben igazgatója a Katz Research Institute for Hebrew Literature-nek. Ugyanakkor, vendégelőadója volt a Héber Egyetemnek, a Columbia Egyetemnek,a Lancaster Egyetemnek.

Hasonlóképp, Reuven Tsur alelnöke a Közel Keleti International Association for Empirical Aestetics-nek, tagja számos kiadói tanácsnak. Kidolgozott egy költői kognitív elméletet, rímre, a hangzás szimbolisztikájára, a költői ritmusra, a metaforákra, a versre és az öntudat által megmásított állapotra, a periódus stílusára, a génekre, arhetípusokra, a fordítás elméletére, a kritikus döntéshozatali stílusra és kritikai kompetenciákra alkalmazva.

Reuven Tsur 2009-ben „Általános irodalom” terén Izrael díjban részesült, irodalomelméleti munkája miatt, amely témája: a kognitív és prozódikus költészet.

Festők

 Tibor Ernő (1884 - 1945)


Tibor Ernő (Fischer) már kezdeti nagyváradi éveiben elismert festőnek számított. Fiatalként, párizsi ösztöndíjat nyert, ahol megkapta az elismerést, amely hozzásegítette olaszországi, németországi, belgiumi utazásaihoz.

Visszatérve Nagyváradra, tovább folytatta munkálkodását az impresszionizmus és poszt-impresszionizmus jegyében. Tibor Ernő kiállításai Európa nagyobb városait is megjárták, de visszavárták Nagyváradra, ahol letette a helyi Szépművészeti iskola alapjait, amelyet 12 tanuló látogatott. Úgyszintén csatlakozott a nagybányai festőtelephez, lenyügözte Dobrodzsa és a helyi szokások.

Életének utolsó részében, Tibor Ernőt magával ragadta a falusi légkör, a mezőgazdasági munkák és a falusi vásárok.

Tibor Ernőt karrierjének csucsán érték a bevezetett zsidó-ellenes törvények, amelyek mellőzték, mint művészt.

1944-ben a nagyváradi gettóba zárták, majd Auschwitzba deportálták. Egyik lágerből a másikba szállították, Dachauban halt meg néhány nappal a tábor felszabadítása előtt.

 Alex Leon (1907 - 1944/5)



Alex Leon (Lővinger Sándor) Petrozsényban született, képzőművészeti ügyességét Nagyváradon fejlesztette. Szerény család sarja, dolgozott mint inas egy szabónál, aztán mint a nagyváradi Sonnenfeld nyomda litográfusa. Itt elsajátította a linóleummetszet technikáját, fejlesztve a művészeti ügyességét.

Részt vett különböző romániai alkotói táborokban, és egy önálló prágai kiállítással vált ismertté. Egy sor kőnyomat eladásával és egy adományozó támogatásával, Alex Leonnak sikerül megvalósítania álmát: Párizsba költözik, ahol három évet tölt el. Párizsban találkozott és összebarátkozott Marc Chagallal, mellette fejlődik; dolgozott Aristide Maillot szobrász műhelyében.

Visszatérve Nagyváradra, mint mester a szakmájában, művészetének főbb témái az elnyomás, a félelem, a reménytelenség voltak. Alex Leon megjósolta a háborút, amikor a nácik átvették a hatalmat.

 Harmincötéves korában elfogták és egy kényszermunka táborban küldték , majd később a frontra került, ahonnan soha nem tért vissza.

 Grünbaum Ernő (1908 - 1945)

Grünbaum Ernő Nagyváradon született és miután tímárként és asztalosként is dolgozott, inas lett a Sonnenfeld nyomda metsző részlegén. Itt barátkozott össze Alex Leonnal.

Huszonnégy éves korában önálló kiállítást kapott a nagyváradi Újságíró Klubban, hírneve ekkor kezdett felfele ívelni. A következő években más kiállításai is voltak.

Festményeinek túlnyomó többségének témája a küszöbönálló elnyomás. Fenti festménye egy önarckép.

1944-ben a nagyváradi gettóba zárták és Auschwitzba deportálták. Innen más táborokba szállították és úgy hiszik Mauthausenben halt meg.

Barát Móric (1880 - 1944)

Barát Móric Bihar megyében született. Budapesten és a müncheni Szépművészeti Akadémián tanult. Nagyváradra való visszatérése után, a ’30-as években rendszeresen megszervezett kiállítások résztvevője. Kiállított művei a naturalista és poszt-impresszionista műfajt képviselik.

Festett olajfestékkel, akvarellel, pasztellkrétával városi tájképet, városbelsőt, élettel teli festményeket, ihletet merítve a zsidő ünnepekből.

Móric ugyanakkor tanár és egy nagyváradi könyvkereskedés tulajdonosa is. 1944-ben a nagyváradi gettóba került és Auschwitzba deportálták, ahol feltételezhetőleg életét vesztette.

Elefánt Jenő (1899 - 1945)

 Elefánt Jenő 1899-ben született Nagyváradon és a budapesti Szépművészeti Akadémián tanult 1918/1919-ben. Visszatérve Nagyváradra, egyike volt a helyi Képzőművészeti Társaság alapítójának, Alex Leon és Grünbaum Ernő mellett.

Az 1930-as években gyakran voltak kiállításai, de 1944-ben a nagyváradi gettóban regisztrálták és deportálták Auschwitzba. Innen más táborokba vitték, Mauthausenben halt meg.

Még meg kell kapnunk a műveit.

Költők

Klein Magda (1920 – 1946)


Klein Magda túlélte a deportálás és a kivégző táborok szörnyűségeit, de rövid idő múlva meghalt, 1946 nyarán. Költői formában hagyta hátra végrendeletét. Kézzel írt verseit, aprólékossággal, egy kis füzetecskében őrizte, amelyet deportálása előtt megőrzés végett egyik keresztény barátjára bízott. Szabados úr visszaadta a füzetecskét a háború után.

Magda, a romániai Margitta városában született, egy középosztálybeli, nyolc gyerekes család legfiatalabbjaként. 1938-ban szülei Nagyváradra költöztek, ám Magda alig örülhetett a nagyvárosi élt örömeinek az egyenként életbe lépő zsidó-ellenes törvények miatt. Az „Often a minute” versében, észrevehető késztetése a közelgő gonosz elleni harcra.

OFTEN A MINUTE

Often a minute, a day, seem so slight.

My eyes glance at the news with fright

And I'm afraid to turn the radio on,

For again I hear of Jewish persecution.

 

First Germany, then Vienna;

Today Italy also enters the arena.

Even she can't stand these people

Who never did her any evil.

 

They haven't harmed, yet are disliked

And thrown prey to insult.

The youth that longs to live,

Is choked before it has a chance to breath.

 

Why are we uselessly persecuted?

Why is our fate so desolate?

 

But fight and contempt give us strength

To bear the filth of hatred.

And shaking off every speck of dust

This indestructible nation shall stand just.

 

For Jewish brother, let's not despair!

Our day, too, shall once come through

And the sun will brightly be shining.

Brothers, the Jewish spring will be arriving!

A nagyváradi gettóból, 1944-ben, Magdát és családját Auschwitzba deportálták. Megérkezése és családjától való elszakadása, különösképp édesanyjától, a legnehezebb pillanatai voltak életének, amelyeket alábbi verseiben fogalmazott meg:

I ALWAYS KNEW

I always knew how much I loved you,

That I could never leave you behind.

My body may be a worthless worm,

But my soul from yours will never be torn.

 

Years were passing

And the horrible curse came true.

They locked us millions in cattle cars,

And even you, so faithful to the Almighty,

The murderers denied immunity.

 

I couldn't do for you a thing.

Watching you my eyes were weeping.

I wanted to follow you everywhere – even

At the price of my life, I thought then.

 

But on a horrible night, as our train

Slowed down and stopped in the open plain,

They stole you from me, my only treasure.

And yet, I could continue on further.

 

When the snow fell, I worried about you, only,

You were by my side at every step.

When I got tired, you led me ahead,

You stroked me, you held my hand.

 

This is how I survived the dreadfully big struggle

And I returned to the old abode.

Since then, I always search to find you, to reunite,

I expect you morning, noon, and night.

 

I always knew how much I loved you.

My soul has never left you,

Followed you even then,

And down here, lifelessly,

I play a farce – I mime,

This world is no longer mine.

Magda túlélte leánytestvérei segítségével a kivégző tábor iszonyatait. Amikor Nagyváradra érkezett, tudatosította, hogy szülei, három leánytestvére és családjai, és ahogyan fiatal unokaöccsei is, örökre levesztek.

A következő versben, Magda az Auschwitzból Hochweillerig tartó erőltetett menetet idézi fel, ahonnan több hónapi kényszermunka után szabadult meg.

I'M TELLING THE STORY

I'm telling the story today, for it has dawned.

I'm telling what has not yet been told.

For such a thing had never happened,

Although wretched barbarians lived before.

So cruelly, no one ever murdered,

So meanly, no one ever robbed.

Hellish suffering scraped our bodies

When we lost everyone.

We lost them in the dark of the night,

Allowed them to march into the mass grave.

And yet, we suffered on, for we could hope

To see them one day.

In rags, soiled, infested with lice,

Stabbed by hunger and lined up by fives,

Mother her child, and child her mother,

Waited with beating hearts to see each other.

When one day the bombs came like a message,

Everyone was happy, every faced beamed.

May we yet live to see the Russian friend!

Oh, may we just hold a red flag in hand

And see our murderous executioner shackled!

If need be, I don't care if we all perish,

Just that we live to see this one thing.

But in late autumn, they marched us on

Into the dark grim forest,

On to wild desolate lands.

Never to see the deliverance,

Unclad frail feet were trudging in the snow

To dig deep trenches with enslaved hands.

It was easier in Auschwitz in the dusty land.

In our thoughts we often returned home,

But sometimes our hope would abate.

Then one day, like a maddening dazzling dream,

Our saviors came on white horse and sleigh.

Seeing us, the splendid warriors cried

And swore revenge

On the Berlin executioner's hide.

From this bonding

We concluded an eternal alliance.

Blessed are your names to us

And blessed the memory of the day

When freedom was given to every slave

And men from animals were born men again.

În ultima sa poezie, Magdalena descrie impasul ei emoțional:

I LOVED TO WRITE

How much I loved to write in the old days-

If I laughed, cried, felt happy or sad,

I always, incessantly, wanted to write.

The present, the future, I lamented, enshrined.

And what happened yesterday I've felt, not seen.

Oh, I'm so scared in this cursed world

Where I lost my dearest shining leading light

In a horrible tempestuous night.

My life has closed forever.

My joy is shoddy and melancholy.

My laughter is hollow and unhappy.

I'll never laugh wholeheartedly.

Klein Magda magyar nyelven írta verseinek többségét. Angol nyelvre Susan Geroe fordította, 1996-ban a Fithian Press adta ki Gyöngy és csipke költői kötetében.

 Hönig Ottó (192x - 1944)

Ahhoz, hogy Hönig Ottót megismertessem az olvasóval, vissza kell térnem időben, 1942-1944-be, Nagyváradra, Dr. Kecskeméti líceumába. Ez az iskola hasonló volt egy amerikai tanintézményhez, de egy tágabb tanterv-kerettel rendelkezett, amely biztosította az itt végzők számára a sikeres felvételit a Gyógyszerészeti-, Mérnöki Fakultásokra stb. Hatvan tanulója volt annak az osztálynak amiben végeztem, tizenhat lány, negyvennégy fiú.

Ottó valahol a hátsó sorokban ült, ahol nyugodtan írta verseit matematika, történelem, földrajz stb. órákon, amelyek nem mozgattak meg benne semmit. Szerencsések voltunk, ha valamelyik versét felolvasta nekünk, amelyeket a Híd irodalmi folyóratban Ottó Emil név alatt tettek közzé.

Barátja és mentora volt a neves költő, Horváth Imre. Ebben az időszakban Nagyváradon filmet forgattak Horváth Imre életéről, címe: Bolodok éneke. Remélem, Hönig Ottó is részese lesz a filmnek, aki Auschwitzban lelte halálát.

George Liebermann M.D.

 Fodította George Liebermann M.D.

Gloomy buggy

In the dusk of the gleam dawn 
Zooms with us a nice auburn buggy 
Coated with shiny gold 
Inside and beneath hubbub of heartbeats, 
Since there is no end, or border ahead.

It rushes, gallops on the road forward 
Never stops on its pale course. 
It absorbs and churns 
the blood in our hearts, 
ignores the heart's imploring cries 
And it wouldn't, the heart wouldn't move aside.

A large big bloody-red wave forms its cockpit 
Because the blood of the passed heart moves 
its wave forever up and down in gallop, 
throws off those done consumed 
Onto a cursed swaying chair.

That is the faint red chaos. 
And who reaches it, chants no more 
the blood inciting song of youth. 
In the distance can see his grave, 
And like a dream his tomb comes closer.

Then the cruel fate pushes 
The twisted hearts even farther, 
the desiccated bodies: blood drained 
lakes; they fall out under the buggy 
Onto the road of no return. 

      I stand in the plains

I stand here; crippled, limp, deafened. 
Still admire with twisted, contorted smile 
the spoiled mean world. 
And my damnations yell dreadful with burden, 
Painful and majestic thundering grief into the night.

I stood here forever, 
And noticed every minute of the exultant, 
Stupid, sluggish extinguished worlds. 
Sad awakening from the flash of a dream. 
Vicious struggles over bloody treasures, 
Every sigh of the bitter minutes.

I stand here not unlike a rude Quasimodo. 
And I who saw the noble somber poets 
Of the ancient world who cruised the 
Grand roads of Vergilius; fire of hells… 
Today, I still stand and see the deep 
Burning eyes of the glorious future.

I see and hope; maybe I will live to see 
The home of the noble enjoyment. 
I still stand tall, I, who refuse to be taken 
By the murderer's arm 
In this vicious, ravaging, repulsing Today. 
At the end, I stay pure in the world.


 Az eredetihez híven a Jewishgen nagylelkű belegyezésével.

Az oldalon található szövegek fordítása román nyelvről magyar nyelvre: Fazakas Gábor tanár, önkéntes, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumból.