Sport

 Kabos Endre (1906–1944)


Kabos Endre 1906-ban született Nagyváradon. Líceumi évei alatt tanult meg vívni, bajnoki címet szerzett 22 évesen Szlovákiában.

Az első olimpiai érmeit az 1932-es Los Angeles-i játékokon szerezte, ahol egyéniben bronzot, csapatban aranyat nyert.

 A zsidókat ért megpróbáltatások a sportot sem kerülték el, kezdetük érezhető volt a II. világháború kitörése felé haladva, meggátolva így Endre karrierjének folytatását is. Magyarország náci katonai megszállását követően egy kényszermunka zászlóaljba sorozták be. Szökéséről és az antifasiszta ellenálláshoz való csatlakozásáról információk szólnak.

A budapesti Margit hídnál történt egyik robbanásban halt meg, amikor a német csapatok visszavonulni készültek a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt.

Steiner Lajos (1903–1975) 

Lajos Steiner (1903-1975), by Len Leslie


írta John S. Purdy

Steiner Lajos (1903-1975), mérnök és nemzetközi sakk mester, Nagyváradon született 1903 június 14-én. Egyike volt Steiner Bernát matematika tanár és felesége Cecília (szül. Schwartz) négy gyermekének. Mindkét szülő zsidó származású volt.

Lajos a budapesti Technikai Líceumban tanult, egyetemi diplomáját a németországi Mittweida Technikum gépészmérnöki szakát végezve szerezte meg (1926). Ő és nagyobbik testvére, Endre, Budapesten különböző sakk versenyeken kezdtek el játszani még diák korukban. Lajos 19 évesen sakk mesteri címet szerzett.

Az 1927-es kecskeméti versenyen a második helyért vetélkedett Aron Nimzovich-val (Nimzowitsch), Alexander Alekhine, a későbbi világbajnok, csak utána következett. A ’20-as évek végén, Steiner két évet dolgozott Amerikában, mint mérnök.

Európába visszatérve, profi sakkozó lett, ám a versenyek nem biztosították a megélhetést. Az 1931 és 1936-ban megnyert két magyar bajnokságon kívül, a legjobb eredményeit Mährisch Ostrauban, Németországban (1933, II. hely), Mariborban, Jugoszláviában (1934, I. hely) és Bécsbeben (1935, I. hely) érte el. 1936-ban, Steiner Ausztráliában ment turnéra.

Mindamellett, hogy részt vett az 1936-1937-ben, Perthben megrendezett ausztrál bajnokságon és megnyerte mindegyik játszmáját, nem lehetett megválasztani bajnoknak. Nyugat-Ausztráliába, Charonba tért vissza 1939 március 11-én, hogy Sydneybe telepedjen le.

Apja és testvére egy náci koncentrációs táborban haltak meg.

A burwoodi regionális iktató irodában, 1939 október 19-én, Steiner feleségül vette Augusta Edna Kingston-t, aki hat alkalommal nyerte meg a New South Wales-i női sakk bajnokságot. Házasságukból nem született gyerek. Az életfeltételeik biztosítását nem tudta fedezni a sakk turnékból, és állást kapott műszaki tervezőként először az International Combustion Australasia Pty Ltd.-nál, majd az Electricity Meter and Allied Industries Ltd.-nál.

1944-ben ausztrál állampolgárságot kapott. 1949-ben tervezőnek nevezték ki a Lane Cove-i Colonial Sugar Refine Co. Ltd. kémiai üzembe. Mint európai sakk mester, Steiner jelentősen javította az ausztrál sakk szabványait egyszerű jelenlétével az elkövetkezendő 25 év turnéin. Versenyzett hat ausztrál bajnokságban, amelyből négyet megnyert (1945, 1946-47, 1952-53 és 1958-59); ugyanakkor, a New South Wales-i bajnok cím megszerzéséért tíz alkalommal indult, melyből kilencet megnyert (1940-41, 1943, 1944, 1945-46, 1953, 1955, 1958).

Hihetetlen erővel tudott összpontosítani és figyelemre méltó tudással bírt a kevésbé ismert variánsok tekintetében, lenyűgözte Cecil Purdy-t „mint a sakk mesterek kevés gondolkodójának egyike.” Kollégái értékelték rendíthetetlen magatartását, udvariasságát, vidámságát. Mint a Metropolitan Social Chess Club erőssége, Steiner hozzájárult számos cikkel Purdy sakk folyóiratához. Munkáinak egyikében, Kings of the Chess Board, 1948 (1949), elbeszélte Európába való visszatérését, ahol három turnéban is megmérette magát: Karlsbadban (Karlovy Vary), Csehszlovákiában, Budapesten és Saltsjöbadenban, Svédországban.

A világ főbb sakk központjaitól való hosszantartó hiányzásai miatt, a Fédération Internationale des Eches (Sakk Világszövetség) soha nem adta meg számára a sakk nagymesteri címet.

Steiner Neutral Bay-ben lakott. Steiner „egy megtermett atlétá”-nak mutatkozott, amatőr harcművész, jó úszó, teniszező és evező volt. Az 1960-as évek első felében felhagyott a fontosabb turnékon való részvétellel, ám a játékot folytatta A szinten a Chatswood Chess Club-nak, segítve a fiatal játékosokat. Steiner 1975 április 22-én halt meg Castlecrag-ben, elhamvasztották.

 Markovits Ignác

A Dr. Markovits Ignác kezdeményezésére alapított Nagyváradi Maccabi Sport Egyesület 1921 júniusában kezdte meg működését. Dr. Markovits élvezte Bárdos Imre Váradi, Ödön Gábor Kohn és Goldstein Mór rabbi támogatását is.

Az egyesület kezdeti vezetőségi bizottsága a következőkből állt: Löblé László (elnök), Sonnenfeld Andor (ügyvezető igazgató), Lóránd János (alenök), Polgár András (titkár), Morgenstern Zsigmond (a futbal főosztály vezetője), Lukács Zoltán (jegyző), Dr. Horváth Imre, Manhardt József és Dr. Balogh (pénztárosok), Dr. Veltes és Dr. Goldman (orvosok) és Gond Sándor (ügyintézők)

Az új szervezet az Erdélyi és Bánsági Zsidó Nemzeti Föderáció cionista kulturális bizottságának támogatását is magáénak tudta. Különösképp, a futbal csapatnak volt jelentős sikere: megnyerte a regionális bajnokságot.

Az oldalon található szövegek fordítása román nyelvről magyar nyelvre: Fazakas Gábor tanár, önkéntes, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumból.